imádságok : Könyörgés Magyarország Újjászületéséért |
Könyörgés Magyarország Újjászületéséért
2010.03.04. 21:57
Könyörgés Magyarország Újjászületéséért
Bálint Sándor „Boldogasszony vendégségében” c. művéből összeállította Halász József
(Mondd és e szerint élj: A Magyar Vallással a magyar ember azt az értékrendet vallja, amit a Teremtő kegyelméből a Magyar Nemzet kapott az Istenszülő feladatának részeseként a Szent Koronával. Ennek az értékrendnek az alapjai: a Szent Korona területén lévő állam, Magyarország örökké szabad; a Szent Korona minden tagja egy és ugyanazon szabadságot élvez; a magyar földön, magyar föld alatt és magyar föld fölött lévő minden birtok gyökere a Szent Korona; minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja; a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni mindenkivel szemben, aki a Szent Korona értékrendjét veszélyezteti.)
Könyörgünk Hozzád Boldogasszony, Magyarok Nagyasszonya,
segíts minket Nemeztünk Újjászületéséhez. Asszonyunk, Hold Úrasszonya, Babba Maria, Fény-Krisztusunk Szent Anyja, imádkozzál érettünk, emberi gyarlósággal élő gyermekeidért, nemzetünkért, és azért, hogy a Magyar Újjászületéssel elvégezhessük Küldetésünket, az Istenszülő ránk ruházott feladatát, a Magyarok Istene akarata szerint.
Úgy legyen!
Minden kérés után mondjuk:
…. add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!
1. Magyarok Nagyasszonya, a virágok szépségében élő reménység, tedd hígmagyarságunk helyére mélymagyarságunkat add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!
2. Magyarok Nagyasszonya, virágok öröme, szüntesd meg azokat a falakat, amelyek elválasztják egymástól a magyar embereket
add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez! …
3. Magyarok Nagyasszonya, akinek sírjánál magasabb a föld az égnél, tedd a Teremtő akaratát gyökereinket elhagyni csábító szabad akaratunk helyére add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez! …
4. Magyarok Nagyasszonya, lelkek megnyugtatója, irányítsa mindig a Lélek a mi Szellemünket, ami testünkkel végrehajtatja a Nap Isten parancsát add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez! …
5. Magyarok Nagyasszonya, jófüveivel gyógyító, gátold meg, hogy a Sátán lelki, szellemi és testi mérgeivel pusztítsa nemzetedet add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez! …
6. Magyarok Nagyasszonya, világnak jövendő megvilágosítója, add mindannyiunknak az isteni Fény útmutatását add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
7. Magyarok Nagyasszonya, tengernek hajnali szép csillaga, vezess minket biztos kezű kormányosként a Krisztusi útra add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez! …
8. Magyarok Nagyasszonya, Krisztusnak, az Igazság Napjának anyja, segíts, hogy követhessük Fény-Fiadat add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez! …
9. Magyarok Nagyasszonya, Isten áldott szántóföldje, amelyből üdvösségünk virága és gyümölcse fakad, tedd termővé a Magyar Újjászületésre lelkünket, szellemünket add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
10. Magyarok Nagyasszonya, akinek szívét és lelkét a fájdalom tőrje hétszer járta át, gyógyítsd be egymáson vágott sebeinket és őrizz meg bennünket a testvérharagtól add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
11. Magyarok Nagyasszonya, táltos királyunk, Szent László védelmezője, tedd minden magyar ember pajzsává ősi Magyar Vallásunkat add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
12. Magyarok Nagyasszonya, hazánk örökös Királyné asszonya, tedd a magyarságot ismét a Szent Korona népévé add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
13. Magyarok Nagyasszonya, halottak megszabadítója, engedd hozzánk őseink szellemeit, hogy sugallataikkal segítsenek bennünket az igazságért és szabadságért folytatott küzdelmünkben add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
14. Magyarok Nagyasszonya, magyarok oltalmazója, védd meg nemzetedet a betolakodó idegenszívűek ármányai ellen
add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
15. Magyarok Nagyasszonya, a Szent Koronával minket az Isten-szülő munkájának részesévé emelő, tégy méltóvá, alkalmassá és alázatossá bennünket szent feladatunkhoz add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
16. Magyarok Nagyasszonya, a Hold Úrasszonya, Babba Maria, légy vigyázónk az Istenszülő kegyelméből végzett feladatunkban add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
17. Magyarok Nagyasszonya, aki önmagunk üdvözülésére az Úristent dicsérni, szolgálni tanítasz, segíts bennünket, hogy méltóak legyünk Fény-Krisztus befogadására add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
18. Magyarok Nagyasszonya, szeplőtelen, életadó Boldoganya, védd meg magzatainkat a Sátán magyarságirtásától add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!
…
19. Magyarok Nagyasszonya, asszonyi sors megdicsőítője, állítsd vissza a legszentebb emberi közösség, a család egységét, védd meg a Sátán szétzüllesztő ármányától add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
20. Magyarok Nagyasszonya, másokat szolgálva magát fölemésztő Szenteltgyertya Tűz szülője, engedd, hogy Fény-Fiad követőiként személyünket alárendeljük a Magyar Újjászületésnek add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
21. Magyarok Nagyasszonya, teljes Szentháromság eleven temploma, tedd bennünk a Lélek, a Szellem és a Test Szentháromságát szerves egységgé add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
22. Magyarok Nagyasszonya, Testfogadó Boldogasszony, adj a magyar anyáknak egészséges, Magyar Vallású gyermekeket, akik részesei lesznek az Újjászületett Magyarországnak add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!
…
23. Magyarok Nagyasszonya, Életmag Kedd Asszonya, adj a magyar földnek egészséges, bő termést, szórd élet-virágaidat a MAGok közé, hogy mindörökké virágozzék az Újjászülető Magyarország add nekünk az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét a Magyar Újjászületéshez!…
Magyarok Nagyasszonya, Babba Maria, könyörögj Teremtőnkhöz, a Nap Istenhez nemzetedért, Magyarország Újjászületéséért!
Úgy legyen!
|