Tudom sokan vagyunk így. Valami megmagyarázhatatlan szomorúság lengi körül lelkünket azóta. Ott éltünk, dolgoztunk, szerettünk, mulattunk együtt. Az élet, amit élni szeretnék nagyon hasonlít ahhoz, amit a Magyarok Országos Gyűlésén átéltünk. Mintha a paradicsom egy rövidke időre megmutatta volna magát. Mintha nemzetünk fényes jövője, céljaink és vágyaink, teremtő munkánk gyümölcse látogatott volna meg.

Olyan helyen jártam, ahol öröm a munka, öröm a munkából fakadó fáradtság, ahol nyugodt szívvel hajtom álomra a fejem, s reggel mosolyogva kelek. A települések nevei többé nem jelek a térképen, a megyék számomra már visszavonhatatlanul eleven arcok, mosolyok. Magyarország a szívemben újjá éledt. Az eddig oly hangzatos szavak, mint közösség, család, nemzet mind aranyló tartalommal töltődtek. Tudtam a szavak jelentését. Éltem és dolgoztam hazámért. Pezsgett a vérem, ha Atillát, Rákóczit, Nimródot hallottam. De ma mindez a pezsgés végleg értelmet és célt nyert, mert találkozhattam veletek kedves nemzettársaim. Nimród, Atilla, Rákóczi vérei. Testvéreim testben és lélekben.

Semmiért nem adnám a sok munkát, amit az előkészületek és az Országos Gyűlés alatt tettem Veletek. Minden kincs, minden boldogság, s öröm ezekből a verejtékes napokból bomlott ki.

A Magyar ember lelkes ember. Lelkét a robot, az igazságtalanság kínzón gyötri. Minket az elmúlt évszázadok lelketlensége egészen megtaposott. A Magyarok Országos Gyűlésén azonban ez a lélek kiegyenesedett, az égig ért. A munkának célja és értelme lett, s a lélek örült. A beszélgetéseknek cselekvő alapja lett, s a lélek ismét csak örült. A kezdő lépéseket megtettük, az alvó óriás felébredt, a tespedt beletörődések kora véget ért, s a lélek határtalanul boldog volt.

Ma már tudom mi a dolgom. Merre induljak. Kik a testvéreim. Tudom, mit tehetek értetek, s magamért. Családomért, nemzetemért és az egész bolygóért. Korábban fel sem ötlött bennem, hogy kalapáccsal, merőkanállal, szemeteszsákkal, s ezernyi hasonszőrű társsal váltjuk meg a világot. Ma tudom.

Szomorúságom véget ért. Szívem a pusztáról ismét hazatért, tettre kész és cselekvő. Látom a sok feladatot, s a szívem örül, mert kész vagyok tovább lépni. Látlak benneteket, s a szívem örül, mert tudom, hogy van kivel. Látom az elöljárókat, s a szívem örül, mert a munkában járnak elől. Látom a széles tömegeket, s a szívem örül, mert immár nem birka nyájat látok, de szilaj lovasokat, oroszlánokat, sasokat, magyar emberek szövetségét.

Köszönöm nektek, hogy ezt a kort veletek élhetem, hogy együtt munkálkodhatok veletek. Köszönöm, hogy vagytok!



Horváth Attila
MSZ tag, Veresegyház