- Misa egy melegszívű kisfiú

Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két hívő misszionáriust

bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel

az iskolákba etikaórákon megtaníthatják a tanulóknak a bibliai

alapelveket. Arra is fölkérték őket, hogy a börtönökben, a

tűzoltóságon, a rendőrségen, valamint egy nagy árvaházban is

tanítsanak. Később ők mondták el árvaházi élményüket:

"Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a

karácsonyi történetet! Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment

Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan

született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy

jászolba.

Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet visszafojtva

hallgattak bennünket. Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy

egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk.

Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab

kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis

sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony

csíkokra téptek, és szalmaként a jászolba tették. Világosbarna filcből

babformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű

flanell darabokat, hogy a babáknak takarója is legyen.

A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat, én

pedig körbejártam közöttük, hogy segítsek, ha valamelyiküknek

szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz

értem, amelyiknek a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a

munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mertnem

egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hogy

megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt.

A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt.

Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi történet elmesélésébe.

Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen

pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis

Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta:

"Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és

megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se

papám, se otthonom nincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála.

Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni,

mint mások. De annyira szerettem volna Jézusnál lakni! Gondolkodtam,

nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy

melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: Ha melegen tartalak, az

olyan lenne mint egy ajándék? Jézus erre azt felelte: Ha melegen

tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Akkor

befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, hogy

most már vele maradhatok - mindig."

Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és

megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán. Arcát kezébe temette,

és fejét az asztallapra hajtotta. Két kis válla csak úgy rázkódott a

keserves zokogástól.

Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná

őt. Valakit, aki mindig vele lesz.

Megtanultam: nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem

hogy kicsodánk."

(Betty Southard - Lydia 2001/2)